Régóta érdekel, vagyis inkább aggaszt, sőt rettegek a klímaváltozás és Föld negatív változásaitól. Ebben a témában több könyvet, cikket olvastam, és számos dokumentumfilmet is megnéztem.
Az egyik legérthetőbb és legaktuálisabb talán, hisz 2021-es:
David Attenborough – Breaking Boundaries: The Science of Our Planet

A dokumentumfilm összefoglalja melyek a Föld  stabilitását befolyásoló tényezői, hány db van és ami talán a legfontosabb, 3 zónára (zöld, sárga és piros) osztja mennyire léptük át a határvonalat.

Ugye nem kell mondanom, hogy nagyon rosszul állunk.

Talán a legrémisztőbb, hogy ezeknél a tényezőknél van egy pont, ahonnan nem visszafordítható a folyamat, olyan, mint egy dominó, ha elindul, borul az egész…ilyen az üvegházhatást okozó fosszilis tüzelőanyagok égetésének mellékterméke a CO2, az óceánok elsavasodása, a műtrágyahasználat negatív hatása és még néhány aggasztó dolog. Valóban a csapból is ez folyik “szerencsére”. A szerencsére szó itt igen visszásan hat…nem szerencsés, hogy erről kell beszélni, de valahogy mégis az, hiszen figyelemfelkeltő. A filmet amikor elkezdtem nézni, tudtam, hogy nem számíthatok vígjátékra, viszont tudtam, hogy a végén el fogják mondani mit is tehetünk, mi, mint hétköznapi ember és mit tehetnek az országok és a világ.

Azt hiszem az első 10 percben csordult ki a könnyem és nagyon vártam, hogy fedjék fel végre, van-e remény.

Valahogy én úgy tekintek az emberekre, mint egy végtelenül kreatív elmékre, lebilincselő tudással rendelkező, eredendően jó teremtményekre. Akik bámulatos dolgokat hoztak és fognak létrehozni, páratlan a jóságuk, és persze a kegyetlenségük is, ámde egy létrehozott dolog amplitúdója valahogy mindig egy sémát ismétel, a felfelé ívelő grafikon mindig kifut a maximumig, majd levonva a tanulságokat valahogy rendeződik lassan, és lefelé veszi az irányt, ugyan nem olyan tempóban, mint ahogy felfelé ment, de végül beáll és közelít az arany középút felé és beáll a mértékletesség elve.

Szóljon az emberiség mentségére, hogy amikor új dolgokat hozott létre, legyenek azok új vegyületek, anyagok vagy termékek, nagyrészt nem azért születtek meg, hogy rossz célt szolgáljanak. Gondolok itt arra, hogy gőzmozdony feltalálásakor nem az volt a cél, hogy végül olyan technológiává fejlődjön, aminek a mellékterméke klímaváltozást eredményez, pl. az autók kipufogóból távozó gázai, a gyárak kéményeiből felhőként gomolygó füst.

Hiszek az emberiségben, hiszek a saját jóságunkban, az élni akarásunkban.

Egy fajnak soha nem az a célja, hogy önmagát megsemmisítse. Nem lehet így vége. Nyilván sok mindent lehetne írni a témában pénzről, kapzsiságról, túlnépesedésről, de nem vagyok a téma professzora és nem is akarom eljátszani, hogy az vagyok.
Egy hétköznapi nő vagyok, anya, feleség és vállalkozó, aki imád élni, szereti erdő és a sós tenger illatát, hihetetlenkedve nézi a csillagokat egy meleg nyári estén, olyan hétköznapi ember, mint Te vagy bárki és tenni akarok azért, hogy a gyermekem, az unokám, és a további generáció tudja élvezni a tengerparti naplementét, az állatok sokaságát, a természet csodáit.
Természetesen nem gondolom azt, hogy 2 év múlva vége az életnek a Földön, de azt beláthatjuk, hogy ez így nem mehet tovább és mondogathatod, hogy leszarod és nincs gond, csak egy kicsit meleg van..ja igen, hát volt pár erdőtűz, meg árvíz, de ez előfordul…igen, előfordul, csak kissé gyakori jelenség lett. Dughatjuk homokba is a fejünket, hogy ha nem veszek tudomást róla: nincs. Igen, ez is egy megoldás, áthárítani a felelősséget másokra, de ez az én, a Te és mindenki felelőssége és érdeke.

Ezt a cikket, azért írtam meg, mert felelősséget érzek jövőmért, a Föld jövőjéért és tudom, hogy képes vagyok én is hozzátenni, ahhoz, hogy elinduljon egy pozitív változás, én is tudok hegyeket megmozgatni.

Ez a változás már elindult, kérdés csak a lépéseinek a hossza és gyorsasága lesz. Az egészben az a vicc, hogy a kis lépések is elegendőek a hosszú távú eredményességhez. Ne gondolj nagy dolgokra. Az egyik legfontosabb dolog, amit el kell érnünk, az a CO2 kibocsájtás csökkentése, javarészt a fűtéskorszerűsítés és az autóhasználat, amin a hosszú távú jövőben változtatni kell. A megújuló energiákra kell fókuszálni, napelem, napkollektor, elektromos autók. Persze nem ésszerű senkitől az kérni, hogy holnap vegyél új autót és állj át elektromos fűtésre, ezt senki nem kéri azonnal, de a jelenlegi változások is afelé mutatnak, hogy ez a jövő.

Reméljük jókor, jó időben történik a változás és még nem túl későn.

Én úgy gondolom minden dolognak van egy tanulsága, talán itt 2 dolog jut eszembe az emberiségnek meg kell tanulni az egoját mérsékelni és elfogadni, hogy a természet az úr. Nem értünk van. Ha ő jól van, mi is jól vagyunk. Lehet húzgálni a bajszát, egy két szálat tövestől kitépni, de bármi is fog történni az emberiséggel, a természet végül visszaveszi a hatalmat és megmutatja, ha nem fogadtad el barátodként az utóbbi szűk 200 évben, akkor ellenségként is tud veled bánni, a legkönyörtelenebb ellenségként. Nincs benne könyörület, nem sajnál meg, egyszerűen megmutatja, hogy a hatalom eddig is az ő kezében volt, bármennyire is azt gondoltad, hogy te vagy a teremtés koronája.
A cikkem megírása közben megszületett egy gondolat…én többet akarok tenni a világ változásáért, többet akarok tenni a Föld jövőjéért, hiszen a jövőt mi írjuk, MOST.
Hiszek bennetek lányok, fiúk, nők, férfiak, anyák, apák, nagyszülők, testvérek…emberek…csatlakozzatok egy olyan kezdeményezéshez, ami szerencsére nem egyedi és sok van belőle, de minél hangosabbak a dolog, annál jobb, változtassuk meg együtt a jövőt.
Tegyünk együtt a jövőnkért, a gyerekeink és unokáink jövőjéért egy kicsi változással. A sok kicsi változás cseppje pedig egy nagy közös tóvá, végül óceánná duzzad.

Én hiszek bennetek!

Szeretnék nektek segíteni abban, persze teljesen hétköznapi tanácsokkal, amikkel Te és én is tehetünk a klímaváltozás és a Föld megóvásával kapcsolatban. Le fogom írni azt is, mit tervezek és mit tettem meg eddig, mint magánszemély és mint vállalkozás, hogy megmentsem az otthonomat, a Földet. Így született meg a Zöld Vállalkozás felhívás is, ami a magánemberek és vállalkozások figyelmét hívja fel a Föld védelmére. Szeretném azokat a vállalkozó társaimat bevonni ebbe a kezdeményezésbe, akik felelősséget éreznek önmaguk, a családjuk, az ügyfeleik, a vendégeik és egyszerűen az emberiség felé és hisznek a pozitív jövőben, a tücsök ciripelős nyári estékben, a tengerparti száz színű naplementében, a “zöld” illatú erdei séták varázsában, a gyermeki kacaj boldogságában, a szél táncoltatta diófalevél játékában, bennünk emberekben, akiknek otthona a Föld. Nincs belőle több.

Azok a vállalkozások, akik hasonló gondolkodással rendelkeznek, szeretnék környezettudatosabban élni a mindennapokat, lehet apróságokkal egyelőre, de nyitottak a változásra és szeretnék velem együtt felhívni a figyelmet a klímaváltozás és környezetvédelem fontosságára, csatlakozhatnak bátran ehhez a kezdeményezéshez!

Nem elvárás a 100%-os öko vállalkozás…tudom, hogy nehéz jelenleg kivitelezni…szelektíven gyűjtessz? Elkezdtél papírszívószálat használni? Elhagyod a nyomtatást és emailben számlázol? Kezdetnek ez is elég!

Csatlakozzatok és bátran használjátok a ZÖLD VÁLLALKOZÁS logót és matricákat, így felhívva mások figyelmét is a környezetvédelem és a Föld védelmének fontosságára. 

Letöltöm a logót!

Mit tudsz tenni az életünkért, hétköznapian és érthetően:

Magánszemélyként:

Frosch termékek használata

Nem is gondolnád mennyire széles a palettájuk. A cég nem csak újrahasznosított palackokban forgalmazza a termékeiket, hanem az összetevőik 100% leellenőrizhetően környezetbarát anyagok. Az ablaktisztítója és a vízkőoldójuk egyébként verhetetlen. Frosch weboldal.

Elektronikus számla igénylés

Nem is hinnéd mennyi felesleges papírtól szabadulsz meg, ha ezt a számlázási módszert választod. Valószínűleg előbb utóbb minden cég meg fogja szüntetni a közeli vagy távolabbi jövőben a papír alapú információcserét.

Okos konnektorok

Mint például ez a termék. Okos applikációs, szerintem a legegyszerűbb, nagyon könnyű beállítani ellentétben az app nélküli hagyományos verziókkal. Így nem fog feleslegesen bekapcsolva maradni a tv, kávéfőző, vagy akár a villanybojler…

Vízadagoló használata

Nem kell adagoló automata, sem ha nem akarsz venni, lehet kapni vizesballonhoz mini adagolót a tetejére (vagyis a nyílásra), a ballont pedig cserélik, így nincs felesleges műanyag hulladék.

Elektromos autó

Igen, tudom… nem megy egyről a kettőre, sem nekem, sem neked…nem is kell, de tűzd ki egy célnak ezt is.

Újrahasznosított termékek használata

Erre egy jó példa az IKEA kezdeményezése:
Fenntartható mindennapi élet

Szelektív hulladékgyűjtés

Mindenki ismeri, nem elegen élnek vele. Gyűjtsd külön a műanyagot, papírt és üveghulladékot.

Led izzók használata

Kisebb az energiafogyasztásuk, és kevesebb pénzbe kerülnek.

Napelem

Nem gondolnád, hogy a nap energiája teljesen ingyen van. Ma már sokféle pályázat támogatja a napelemek telepítését, hiszen a megújuló energia a jövő. Ezek a rendszerek az áramellátásban segítenek.

Napkollektor

Szintén a nap energiáját használják fel és szintén ingyen van, mármint a nap. Ezek a rendszerek a melegvíz ellátásban segítenek be.

Elérhető pályázatok

3 különböző támogatás igénybevételével akár 6 millió forinthoz is hozzájuthatsz.

Lebomló szemeteszsák

Szerencsére kapható több helyen és lehet olyan webshopra találni, ahol nem “arany árban” mérik a lebomló szemeteszsákot.

Vállalkozóként:

Elektronikus számla igénylés

Kérd így közüzemi számláid, és rengeteg felesleges papírtól megszabadulsz.

Elektronikus számla kiállítás

Ha forgalmazol, a számláidat elektronikusan küldheted a vevőidnek és a könyvelődnek is.

Elektronikus dokumentumok

Elállási nyilatkozatodat, tájékoztató anyagaidat min-mind kézbesítheted elektronikusan az ügyfeleknek.

Vízadagoló használata

Irodában, szalonokban a vízadagoló mellé kerüljön üvegpohár, vagy újrahasznosított papírpohár.

Okos konnektorok

Mint például ez a termék. Okos applikációs, szerintem a legegyszerűbb, nagyon könnyű beállítani ellentétben az app nélküli hagyományos verziókkal. Így nem fog feleslegesen bekapcsolva maradni a tv, kávéfőző, vagy akár a villanybojler…

Lebomló szemeteszsák

Szerencsére kapható több helyen és lehet olyan webshopra találni, ahol nem “arany árban” mérik a lebomló szemeteszsákot. 

Amin én változtattam:

Vállalkozóként:

Elektronikus számla kiállítás

Teljesen átállunk az elektronikus számlákra, hiszen felesleges nyomtatni, mert e-mailen is tudja használni az ügyfél. is

Okos konnektorok

Jó ideje használjuk, így nem marad semmi bekapcsolva sosem. Kávéfőző, elektromos bojler, de még az akváriumnál is használjuk ezt a terméket.

Frosch termékek használata

Az újrahasznosított palackokban forgalmazott, 100%-ig leellenőrizhetően környezetbarát anyagokból készülő tisztítószereket használjuk a szalonokban is.

Újrahasznosított termékek használata

Például a papírpohár és szívószál is az nálunk. Webáruházas rendeléseinket pedig újrahasznosított papírból készült csomagolásban szállítjuk ki.

Vízadagoló automata

Mivel a ballonokat cserélik, így nincs felesleges műanyag flakonozás.

Napelem

Ez egyelőre csak terv, épp a felderítési szakaszban van.

Szelektív hulladékgyűjtés & lebomló szemeteszsák

A szalonokban is szelektíven gyűjtjük a hulladékot és lebomló szemeteszsákot használunk.

Led izzók használata

A lámpáinkba led izzókat rakunk és a körlámpáink is ledesek.

Magánszemélyként:

Vegetariánus életmód

Időszakosan vegetáriánus étrendet követek, amit felvált némi húsfogyasztós időszak.

Elektronikus számla igénylés

Így nem kapok feleslegesen több oldalas számlákat és a befizetések is egyszerűen mennek online.

Frosch termékek használata

Nagyon szeretem a környezetbarát anyagokból készülő tisztítószereiket.

Vízadagoló használata

Vízadagolót használunk otthon is, nem flakonozunk, így nincs felesleges műanyag hulladék.

Szelektív hulladékgyűjtés

Külön gyűjtjük a műanyagot, papírt és üveghulladékot.

Led izzók használata

Kisebb az energiafogyasztásuk, és kevesebb pénzbe kerülnek.

Napelem

Egyelőre terv, de folyamatosan keressük a legjobb lehetőséget a megvalósításra.

Fűtéskorszerűsítés

Ezzel tudtuk csökkenteni a fűtés által keletkező szén-dioxid kibocsájtását a háztartásunknak.

Újra felhasználható bevásárlótáska

Igyekszem elkerülni a műanyag zacskókat bevásárláskor, de ha mégis sikerül, akkor a szelektív hulladékot azokba gyűjtöm. Zöldségesnél nem kérek külön műanyag zacskót nagyjából semmihez, hiszen úgy is a kukában végezné.

Okos konnektorok

Mi ezt a terméket használjuk otthon is. Okos applikációs, könnyű beállítani és így nem fog feleslegesen bekapcsolva maradni a tv, kávéfőző, vagy akár a villanybojler.

Hibrid autó

Szintén jövőbeli terv, de a következőt autóm már szeretném, ha hibrid meghajtású lenne.

Lebomló szemeteszsák

Ez a weboldal a megfelelő működés és a felhasználói kényelem érdekében,más oldalakhoz hasonlóan, websütiket használ! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás