Tartalmas idő a gyerekeddel, tartalmas idő a férjeddel, plusz a soha meg nem álló vállalkozás…Bizonyos szint felett már nincs kiszállás…Show must go on, ha úgy tetszik. A mai “bármi lehetsz nőként is” világban igazi kihívás olykor vállalkozónak és anyának lenni. Persze nem lehetetlen és lehet jól kivitelezni, úgy, hogy élvezed is és nem fogsz úgy kinézni, mint egy félőrült, akit a kávé tart életben. (Hozzáteszem kávé nélkül lehet élni, csak nem érdemes) 

Azt mindig tudtam, hogy szeretnék anyuka lenni egyszer és azt is, hogy több lábon szeretnék állni anyagilag. Főleg önálló nőként tartottam mindig is fontosnak, hogy legyen saját egzisztenciám. Nem feminista duma miatt, hogy majd én megmutatom pasi nélkül, egyszerűen mindig is így éreztem önazonosnak és vízöntő horoszkóppal pontosan hozom az erre a jegyre jellemző szabadság és függetlenségi vágyat. Sosem akartam függeni senkitől, anyagilag sem. Azt is tudtam, hogy úgy szeretnék gyereket vállalni, hogy ezeket a mérföldköveket elértem, pontosan azért, mert semmiképp nem szerettem volna “muszájból” visszarohanni dolgozni, élvezni akartam a babázást.

Épült, szépült a vállalkozásom, pontosan ott tartott, ahol szerettem volna, hogy tartson amikor megjelenik a 2 csík a terhességi teszten. Azt hiszem az nagyon fontos, hogy a nők valóban akkor vállaljanak babát, amikor úgy érzik megértek és felkészültek rá. A gyermekvállalás mindig a nőnek a nagyobb feladat, már csak azért is mert mi hordjuk ki és mi maradunk általában otthon a babával. Szerencsére nagyon sokat tudnak az apukák is segíteni, szinte mindenben, ha tud és/vagy akar segíteni. Persze mondják, hogy sosem lesz megfelelő alkalom, szerintem ez nem igaz. Én pontosan éreztem, hogy most megfelelő a csillagok állása. A 2 csík jött, a vállalkozás ment tovább. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan rész bizonyos vállalkozási eseményekben, hogy alig vártam, hogy túl legyünk rajta, de ha nem voltál még terhes, fogalmad sincs róla, mit és hogyan fogsz tudni csinálni. Nem betegség, ez egyértelmű, de sokaknak olyan…Hát én nem gondoltam egyrészt, hogy már kora délután csak a franciágyamra fogok gondolni, ahogy azt sem, hogy hogy fér belém ennyi Rákóczi túrós és almás krémes… a terhességem utolsó 2 hónapjában már csak a laptopomon dolgoztam, a szalonmunkát letettem egy időre és jól is esett, úgymond legális feküdni az ágyban.

Egyre közelebb került a terhességem vége, ami ha azt mondom, hogy nagyon vártam az enyhe kifejezés. Én őszinte vagyok, nem érdekel a bevett sablonos duma és az sem, hogy jaj ki mit fog gondolni, ha nem állok be a szokásos sorba, nekem nem volt jó élmény a terhesség. Szó sincs arról, hogy ugyanúgy akartam volna élni, pörögni, edzeni stb, mint azelőtt, de nem éreztem jól magam, és valljuk be az a 40 hét nagggggyooooon hosszú idő. 

No de nincs születés terhesség nélkül, ami tényleg egy csodálatos élmény. Kár, hogy nem lehet újra és újra átélni azt a néhány órát, persze át lehet, csak állandóan szülni kell a gyerekeket…no thank you 🙂 Szerintem kihagyhatatlanul felemelő, megismételhetetlen, utánozhatatlan élmény a születés csodája, párkapcsolati és sok más szempontból is. Azt az egymásra nézést nem lehet elfelejteni, amikor rajtad a baba és a pároddal egymásra néztek pici mosollyal, szavak nélkül, mert ott tényleg nem is kellenek a szavak. Egy kedves ismerősöm mondta, bár ugyan nem vagyok vallásos, de annyira szépen megfogalmazta, hogy majd meglátod, amikor megszületik a gyereked, ott leborulsz a teremtő előtt. Hát, ha valamiért, ezért tényleg érdemes élni és megélni.

Az első pár hét izgi, egyrészt tényleg jó szó az összeszokás, másrészt kicsit osszekapod magad a szülés után, amennyire tudod. Én úgy voltam vele, kialvatlan, kimerült fejnél mindig jó ötlet egy laza kis smink és egy csésze kávé. Persze a vállalkozásom szépen működött tovább, a szalonmunkán kívül, a laptopomon irányítottam javarészt a dolgaimat. Igazi alkotásnak élem meg ezt is, olyan, mint egy festőecset és a vászon, amikor új dolgokat találok ki. Persze nem állítom, hogy nem volt az elején egyszer egyszer torokszorító, amikor valamit meg kellett csinálni, mert “show must go on”… például bizonyos árurendelés, stb. De nagyon jól jött, hogy más dolgok is vannak az ember életében, mint a szoptatás és peluscsere. Azért nagy változás egy ember életében, hogy a megszokott kerékvágásból, amit sok éve csinálsz, egyszer csak teljesen átkerülsz egy új, ismeretlen terepre. Eddig dolgoztál napi jó sok órát és az hirtelen eltűnik. Egy új kis jövevény van a középpontban. Küzdesz az agyadat elborító hormonfröccsel, a kialvatlansággal és ezer más dologgal, közben meg nézed a gyereked, hogy micsoda pompás kisembert szültél. A vállalkozás pedig megy tovább…mert show must.. tudod…

Az nagyon jó volt, hogy nyugodtan otthon tudtam lenni, úgymond “legálisan” fetrenghettem a terhességem végén az ágyban, és jól esett nagyon nem dolgozni fejben a kisfiam érkezésével. Egy örökmozgó elmének ez a pihenés igazi időzített bomba, mert ugyan pihen de a háttérben tudatalatti készül a bevetésre, újabb ötletekre.

Pár hónappal szülés után jött egy lehetőség, ez volt a 3. szalonunk nyitása. Miért írom lehetőségnek? Azért mivel szóltak, hogy kiadóvá válik egy helyiség, és mivel nagyon jó az elhelyezkedése, az “aurája” és a másik szalonhoz képest épp a város másik végén van, így megfontolandó volt a dolog, hogy éljek e vele. Tehát a lehetőség megtalált. Ezeket már sokkal megfontoltabban szoktam átgondolni, megvárom a kezdeti lelkesedés kitart e pár napnál, hétnél tovább. Ha igen, akkor érdemes vele kezdeni valamit. Már megtanultam, hogy nem kell mindig minden bevállalni. Igazából soha nem a “majd én megmutatom, hogy képes vagyok rá” hajt, hanem a dolgokban rejlő lehetőség, amit meglátok. Ha a sors nekem szánta, akkor az enyém lesz, ha nem, meg az is volt valamiért.

Szóval átgondoltam higgadtan, üzletileg, hogy belefér e jelenleg az életembe a babázás mellett egy új szalon, megkérdeztem a férjemet is, hogy mit szólna hozzá, hiszen az ő segítségére is nagy szükségem lesz. Mivel már a városban volt egy ilyen szépségszalonunk, így főleg a berendezés és anyagok beszerzéséből állt a folyamat. A kész működési terv már adott volt. Ha nem lett volna, akkor számomra nem lett volna opció egy új szalon megnyitása, mert az egész működési tervet megalkotni nagyon időigényes feladat. De ezt már laptop mögül is le lehetett vezényelni, egyedül a tapétázás és kis átalakítás miatt kellett párszor elmennem az új helyre. Volt, hogy egyedül, volt, hogy babával, de mivel napi 2-szer nyomjuk a sétát pár hetes kora óta, így nem volt ez újdonság. Imád nézelődni és szerettem volna, ha megszokja az embereket és az új helyeket. Viszonylag rövid idő alatt kész lett minden és 2021. júliusában megnyitottunk. Így lett 1 sminktetováló szalon, 2 szépségszalon és 1 webshop az üzleti repertoárban.

Ahogy a gyerkőc növekszik, úgy változik a mi életünk is, de szépen ki tudtam alakítani egy egész jó időmenedzsmentet. A főleg kisfiam alvás idejében dolgozom a laptopomon, ez már viszonylag kiszámítható. 6 hónapos volt, amikor úgy éreztem kell a fizikai alkotás, így egy héten pár órát dolgozom a szalonban és sminktetoválok. Meglepő néha, de jó párszor belefutottam, hogy a social media jelenlétem és marketingünk miatt volt, aki nem is sejtette, hogy szültem, ehhez hozzájárul, hogy nem raktam tele a Facebookot és Instát a terhes képeimmel, mert nemes egyszerűséggel nem tartom normális dolognak, hogy mutogassam a magánéletem vadidegeneknek, ne értsen senki félre, nem zavar, ha más szereti, ha sok like röppen egy fotóra. Néha egy-egy kép belefér, de a vállalkozásom miatt használom a média ezen platformjait. És persze több ismerős is kérdezte, hogy ennyi munka mellett ki van a gyerekkel…lehet csak nekem furcsa ez, mert napi 0,5-3 órát dolgozom laptopom előtt. Amíg ő alszik, anya k**va produktív lett 😀 és azt is hozzá kell tenni, hogy egy ekkora vállalkozásnál már érdemes egy csapattal dolgozni, ahogy teszem is, mivel nem a sztahanovista munkamorálban hiszek, másképp megfogalmazva nem azért lettem vállalkozó, hogy még több munkám legyen, igyekszem úgy kialakítani, hogy kevesebb munkával legyen több bevétel. Persze ettől még rengeteg munka van abban, amíg ide el tud jutni az ember. Azt gondolom a vállalkozás értem van és nem én érte, de ugyanígy lehet imádni, amit csinálsz, ha szarrá dolgozod magad és ha nem.

Szóval egyelőre ennyi munka esik jól, ha többet vállalnék ebben a munkakörben az a többi dolog rovására menne. Mivel én vagyok otthon a kisfiunkkal, így ez teljesen jól működik, szalonok és webshop vezetése, pici tetoválás. 

Egyelőre nagyobb projekteket nem vállalok be. Bár kinek mi a nagy projekt. Kolléganőmmel évente szervezünk sminktetováló konferenciát, így a 2021-es év sem maradhatott ki, de mivel 8 hónapos volt ekkor a kisfiunk, így egyszerűen összekötöttük egy családi nyaralással. Egy ilyen esemény leszervezése is laptop előtt zajlik és mivel nem az első volt, így nagy meglepetéseket sem okozott az előkészülete. A 2020-as évben épp félidős terhes voltam, ott sem a szervezés, hanem a lebonyolítás volt kicsit nehezebb, mivel egész nap előadást tartottunk és sminktetováltunk. 

A szalonok vezetése javarészt marketing feladatokból áll, ami szintén alkotói munka lett számomra. Régebben rajzoltam és festettem is, de úgy döntöttem azt megtartom vénasszony koromra, és mellé fogom venni az írást is, szívesen írnék egy könyvet. Azt ugyan nem tudom miről fog szólni az a könyv, de még van időm kitalálni. 

Nagymamám aranyos volt, amikor terhes voltam megkérdezte, hogy és ha megérkezik a baba bezárom e a szalonokat. Mondtam neki, mama, el tudod képzelni, hogy egy jól működő vállalkozást valaki bezár, mert szül egy gyereket? Azt válaszolta, nem. 

Azt gondolom nőnek lenni tényleg egy nagyon különleges dolog, főleg a gyermekvállalás miatt. De bármennyire is felvilágosult a világ, a nőkön több lett a teher pláne, ha valaki vállalkozásra adja a fejét. Ami nagyon segített az eddigi pályámon az az önismereti tréning, ezt kötelező oktatási tananyagnak bevezetném az iskolában. Manapság tényleg egy felgyorsult világban élünk, sok a valótlan dolog, nehéz eldönteni mi jó, mi nem. Megérkezel a felnőtt világba egy kapott értékrenddel, nézetekkel, aztán vagy szerencséd van velük, vagy sem. A social media sem könnyíti meg a mindennapokat, akkora nyomást rak véleményem szerint, főleg a fiatalabb generációra az “így kell élni” típusú képekkel. Éld az álmaid, fókuszálj magadra, légy bátor és még sorolhatnám mondatok, amik teljesen rendben vannak viszont a kivitelezési korántsem könnyű.

Nekem például nagyon nehéz volt “csak magamat” nézni vállalkozóként. Csak arra fókuszálni amit én akarok csinálni és a saját tempómra figyelni. Nagyon nehéz emelni a lábad a következő lépcsőfokra, úgy hogy ne nézz egy másik embert, aki már jóval előrébb jár. Legyen az azért, mert már régebb óta van a szakmában, meglévő tőkével indult, tehetségesebb valamiben…igen, bizony ilyen is van és jó, ha megtanuljuk elismerni, legalább fejben, önmagunknak.

Azt gondolom az anyaság vállalkozóként is tökéletesen kivitelezhető, úgy hogy megfelelő és értékes időt tölts a gyermekeddel, férjeddel, azaz a családoddal. Igaz nem árt benne egy nagy adag tudatosság és előre tervezés, és az is benne lesz a pakliban, hogy nem mindig minden úgy sül el, ahogy eltervezted, de erre egy mondatot tudnék idézni: “és akkor mivan?”. Tudjátok…tökéletes emberek csak a social media felületeken léteznek 🙂

Ez a weboldal a megfelelő működés és a felhasználói kényelem érdekében,más oldalakhoz hasonlóan, websütiket használ! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás